HÍRLEVÉL IV. RogoznicábólElkezdődött a VII. MTNB Westpor Kupa 2011. A vasárnapi ünnepélyes megnyitóval, Szoják Balázs Főtitkár köszöntőjével kezdetét vette az idei évi tengeri bajnokság. Közel 100 vitorlázóval, kilenc egység versenyez a bajnoki címért A küzdelem meglehetősen szorosnak, ugyanakkor kiegyenlítettnek várható, hiszen minden egység csapatai kíváló vitorlázókat tudhatnak a fedélzeten. A többszörös korábbi bajnok idén nem nevezett, így többesélyes a bajnokság. |
|
![]() |
A hétfői napon két rövidebb navigációs
túrafutamot kell teljesítenie a versenyző egységeknek, mely a Rogoznyica - Tmara - Svilian - Smokvica szigetek által határolta vízterületen
került kijelölésre.
A korábbi heves hidegfrontból még mára is közel 30 csomós bóra fúj, ezért parti halasztással indult a verseny. Az ORC szabályok szerint ugyanis 6-25 csomós szél között rendezhető ORC verseny, mivel ettől eltérő szélerőnél az ORC számok és képlet alapján számított eredmények irreálisan torzulnának.
A magyar vitorlázók jelenleg még tanulják ezt a rendszert, és ez most az első komoly lépés hogy meghonosodjon magyarországon is a világszerte széles körben használt és általánosan elfogadott ORC rendszer.
Infovonal: +385 99 366 08
19
JÓ SZELET!
Bednár Tibor, Bende AttilaMTNB Szervező Team
info@tengeribajnoksag.com
http://www.tengeribajnoksag.com/













